Nagy Viktor Oszkár, Hivatal című filmje nyerte a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést az európai televíziós filmeket díjazó FIPA (Festival International de Programmes Audiovisuels) nemzetközi filmes versenyen.
A franciaországi seregszemlére az idén több mint 70 országból csaknem 1200 nevezés érkezett, ebből 144 alkotást mutattak be verseny- és versenyen kívüli szekciókban. A díjátadót szombaton Biarritzban tartották – közölte a film gyártója hétfőn az MTI-vel.
A Szőcs Petra és Nagy Viktor Oszkár forgatókönyve alapján készült film egy elképzelt bevándorlási hivatal ügyfélszolgálatának mindennapjairól szól. Főszereplője Anna, a fiatal ügyfélszolgálatos munkatárs, akihez nap mint nap számtalan nemzet Magyarországon letelepedni vagy élni kívánó tagja érkezik.
Anna napi rutinján keresztül beleláthat a néző a hivatalba érkező bevándorlók személyes, olykor vicces, máskor elgondolkodtató vagy megrázó történeteibe, miközben tanúja lehet, milyen megterhelő a hivatali dolgozóknak az efféle sorsokkal való találkozás. A főszereplő Fignár Anna, mellette Batka Zoltán, Kaya Turan, Kaya Elif, Marton-John Bernadett Valéria és John Sanju játszik a filmben.
Az együttessel korábban is együtt dolgozó ismert karmesterek vezényletével, világhírű szólistákkal, kortárs és klasszikus szerzők műveinek megszólaltatásával várja közönségét a pécsi Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) a 2024/2025-ös évadban.
A magyar film napja alkalmából a hazai alkotások mellett híres klasszikusok szinkronfelújított alkotásait is láthatják április 29-től egy héten át a közmédia csatornáin. Az MTVA restaurálás és hangfelújítás terén végzett
Teljes szereposztással, több mint száz színész közreműködésével készül új hangoskönyv-sorozat angolul J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának mind a hét kötetéből - számolt be róla szerdán a Variety.com.
A színpadon, filmvásznon és rendezőként egyaránt sikeres Sztárek Andrea különleges becenévre hallgat: édesanyja nyomán a hozzá közelállók Andrisnak hívják. A színművész a közmédia Névjegyek című műsorában beszélt arról, milyen érzések
Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.