Szép magyar siker született a hagyományos Graz Open tornán.
A 255 résztvevővel megrendezett 9 fordulós svájci rendszerű viadalon Bánusz Tamás a győztes kínai Li Chao mögött veretlenül a második helyen végzett. Harmadikként az osztrák Markus Ragger zárta szereplését. Összesen 74 címviselő játszott, köztük tizenöt nemzetközi nagymester.
A nyílt versenyek specialistája, az igen eredeti sakkot játszó kínai Li Chao első számú esélyesként ellenfeleinek csak két döntetlent engedélyezve győzött. Kitűnő versenyzéssel veretlenül végzett a második helyen Bánusz Tamás. A hatodik fordulóban remizett a későbbi győztes kínai nagymesterrel, majd a hetedik játéknapon fontos rangadót nyert az osztrákok legjobbja, Markus Ragger ellen. A befejező fordulóban a kínai Lei Tingijét kellett legyőznie az ezüstérem megszerzéséért. A kínai nagymesternő nagyt lépett előre a világranglistán szép sikerével.
Az együttessel korábban is együtt dolgozó ismert karmesterek vezényletével, világhírű szólistákkal, kortárs és klasszikus szerzők műveinek megszólaltatásával várja közönségét a pécsi Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) a 2024/2025-ös évadban.
A magyar film napja alkalmából a hazai alkotások mellett híres klasszikusok szinkronfelújított alkotásait is láthatják április 29-től egy héten át a közmédia csatornáin. Az MTVA restaurálás és hangfelújítás terén végzett
Teljes szereposztással, több mint száz színész közreműködésével készül új hangoskönyv-sorozat angolul J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának mind a hét kötetéből - számolt be róla szerdán a Variety.com.
A színpadon, filmvásznon és rendezőként egyaránt sikeres Sztárek Andrea különleges becenévre hallgat: édesanyja nyomán a hozzá közelállók Andrisnak hívják. A színművész a közmédia Névjegyek című műsorában beszélt arról, milyen érzések
Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.