Jump to content

A magyar kick-boxosok elverték a világot

2017. 11. 12. 08:59

„Kick-boxban nagyhatalom vagyunk" – jelentette ki a vb-t záró szombat esti gála kezdetén Sárfalvi Péter. A sportért felelős helyettes államtitkár szavait igazolták a kiemelt döntőkön szereplő magyarok, összességében pedig a felnőtt válogatott 15 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzéremmel zárt a BOK Sportcsarnokban.

A kick-box történetének legeredményesebb sportolója, Mórádi Zsolt – a gálára kilátogatott nézők hatalmas ünneplése közepette – egyéniben és csapatban is diadalmaskodott, ezzel összesen már tíz világbajnoki aranynál jár.
Volt ijedtség a döntők előtt, mert a délelőtti csapatselejtezők során kaptam egy rúgást a bordámra, úgyhogy injekciózni kellett.
Szerencsére sikerült ezt kizárnom, és a közönség is belevitt az újabb címek megszerzésébe" – árulta el Mórádi Zsolt.
Tizennyolc éves létére a világbajnokság legeredményesebb indulója lett Veres Roland. Az 57 kg-os versenyző a light-contact és a kick-light után a pointfightingban is első lett, majd a csapattal is nyert, így hirtelen négy világbajnoki trófeának lett a gazdája.
„Ez volt az álmom. Bár a kick-box nem olimpiai sport, de négy felnőtt világbajnoki címet szerintem nemcsak Magyarországon, hanem a világon máshol sem nagyon értek el. Úgyhogy nem tagadom, szeretnék az év legeredményesebb férfi sportolója lenni, és ezzel a sportágamat is népszerűsíteni" – mondta Veres Roland.
A csapatversenyben a Veres Roland, Veres Richárd, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Nagy Henrietta és Kondár Anna összetételű együttes a fináléban 14-8-ra verte Ausztriát.
Miskolczi Anett a kick-lightban sikerrel megvívott döntője után második aranyát mérkőzés nélkül gyűjtötte be, miután a német Korkmaz betegség miatt nem tudott kiállni a light-contact 65 kg-os döntőjére.
A ringesek között is lett magyar aranyérmes: Habash Antoine a K1 szakágban a 63.5 kg-osok mezőnyében látványos produkcióval, magabiztosan diadalmaskodott.

„Úgy érzem, nem véletlenül lettem világbajnok, hiszen két évvel ezelőtti címemet védtem meg.
A különlegesség, hogy most itthon bunyóztam, és nagyon sokat segített, hogy ennyi ember eljött a csarnokba
– nyilatkozta Habash Antoine.
A full-contact 67 kg-os súlycsoportjában Görbics Gábor, +91 kilóban pedig Berki Károly ezüstérmet szerzett.

„Nem számoltam ilyen csodálatos eredménnyel, csak hüledezem, és azt gondolom, hogy itthon kell versenyezni, mert amilyen hangulatot itt teremtettek a magyarok, nem csoda ez a rengeteg győzelem – értékelt Király István, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke. – Hozzáteszem, itt sem szórják az érmeket. Két-három aranyérmet nyerni bármilyen sportág világversenyén egy generációból csak néhányan képesek, de szerencsére nekünk vannak ilyen klasszisaink.
Ehhez fogható siker sosem volt a kick-box történelmében, így még nem vertük el a világot!

A magyar aranyérmesek:
Veres Roland (pointfighting, 57 kg)
Veres Richárd (pointfighting, 63 kg)
Mórádi Zsolt (pointfighting, 84 kg)
Jároszkievicz Krisztián (pointfighting, +94 kg)
Murvai Lívia (pointfighting, 50 kg)
Kondár Anna (pointfighting, +70 kg)
Veres Roland (light-contact, 57 kg)
Busa Gabriella (light-contact, 50 kg)
Miskolczi Anett (light-contact, 65 kg)
Veres Roland (kick-light, 57 kg)
Busa Gabriella (kick-light, 50 kg)
Hanicz Nelly (kick-light, 55 kg)
Miskolczi Anett (kick-light, 65 kg)
Habash Antoine (K1, 63.5 kg)
Pointfighting csapat (Veres Roland, Veres Richárd, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Nagy Henrietta, Kondár Anna)

(Forrás: origo.hu)