Jump to content

Budapesti kép a New York-i Metropolitan Múzeum kiállításán

2017. 11. 27. 13:52

A budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításából kölcsönzött képpel nyílik meg a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban (Metropolitan Museum of Art) David Hockney brit képzőművész életmű-kiállítása.

A brit pop art kiemelkedő alakja 1974-ben festette az Ellenfény francia stílusban című képét, amely november 27-től 2018. február közepéig lesz látható a világhírű New York-i múzeum retrospektív tárlatán - közölte az MTI-vel kedden Magyarország New York-i főkonzulátusa.

Tájékoztatásuk szerint a kiállítás hétfői sajtóbejárásán a brit művész mellett részt vett Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója is, aki elmondta, hogy a Budapestről kölcsönzött kép Hockney életművében kiemelkedő darabnak számít.

"Talán ki is lóg a kiállítás képeinek sorából, hiszen az egyébként sematikus, pop art stílust képviselő művész a kép megalkotásakor az impresszionista stílussal kísérletezett, a francia impresszionizmus eszköztárát használta fel és vegyítette pop artos elemekkel" - idézi a közlemény Fabényi Juliát.

A Ludwig Múzeum igazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a kölcsönbe adással a budapesti intézmény meg tudott jelenni a Metropolitan Múzeumban, és elképzelhető, hogy ezzel a két intézmény megalapozza a további együttműködés lehetőségét.

Fabényi Julia a megnyitón köszönetet mondott a New York-i magyar főkonzulátus keretein belül működő Balassi Intézetnek azért, hogy a magyar kultúra külföldi népszerűsítését zászlajára tűző kultúrmisszió támogatta a Ludwig Múzeum munkatársának néhány napos New York-i kutatómunkáját, előkészítve ezzel egy jövő nyárra a Ludwig Múzeumba tervezett, New York-tematikájú kiállítást.
https://www.metmuseum.org/press/exhibitions/2017/david-hockney

(Forrás: MTI)