A csapatoknak először a befagyott Särna tavon kellett átkelniük,majd egy mocsár és több másik folyó következett. A szintkülönbség kemény hegymenetekkel, meredek lejtőkkel és a lejtők aljában felbukkanó hajtűkanyarokkal tarkítva összesen 900 m volt. A hegycsúcsok közötti nyílt terepen mély volt a hó, ami a kutyáknak és a szánnak egyaránt nehezítette az előrehaladást. A verseny jórészt éjszaka zajlott, ez fokozott odafigyelést és tájékozódást követelt a szánhajtóktól. Előfordult, hogy egy szűk pályaszakaszon nem fértek el egymás mellett a kutyafogatok, a hajtóknak pedig futás helyett a féket kellett taposniuk. A Stor-Härjän folyó keskeny hídjánál egy lassú csapat mögött valóságos forgalmi dugó keletkezett, és csak a szerencsésebb rajtszámú versenyzőknek sikerült időnyereséggel átjutni a hídon.

Ez a verseny igazi csapatmunkát jelentett: a szánhúzó kutyák teljesítménye, lelkesedése, a szánhajtó versenyző tudása és állóképessége összeadódott. Zsófi a kutyáknak másfél óránként finom és kalóriadús falatkákat adott, hogy megelőzze a kifáradásukat; a saját jólétére sokkal kevesebb ideje és energiája jutott. A 160 km-es pályát végül 15 óra alatt teljesítették, és egy hosszú éjszaka után hajnali 5 órakor befutottak a célba.

A csapatot váltásban három vezérkutya vezette: Cruiser a teljes távon vezér volt, mellette Cathrina és Charming egymást váltották. A fogatban kanyarkutyaként futott a sok korábbi eredményes sprintversenyen részt vett veterán Bel-Ami, aki sportkutyához méltó módon, a versenypályán ünnepelte a 10-ik születésnapját.