A VILÁG ÉLMEZŐNYÉBEN A PEST MEGYEI KUTATÓ-MENTŐ SZOLGÁLAT MENTŐKUTYÁS CSOPORTJA
2016. 04. 28. 08:46
Szerkesztőség
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi rendeltetésű mentőszervezetének alapító tagja, a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat Mentőkutyás csoportja a 2016. április 22-24. között megrendezésre került „International Team Competition” elnevezésű gyakorlatot sikeresen teljesítette és a világ élmezőnyében végzett.
Ebben az évben tíz ország huszonegy mentőegysége vett részt ezen a minősítő gyakorlaton, mely rekordnak számít a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség életében.
Bár ez nem egy klasszikus verseny volt, hiszen itt nem volt dobogó, se érmek se trófeák, mert az eredményességet a megmentett életekben és a jól megválaszolt életmentő kérdésekben mérték. Ezek alapján a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat a világ legjobban teljesítő csapatai között kapott helyet.
A verseny során, három romterületen, egy területkutatáson kellett eltűnt személyeket megtalálni az egységeknek, míg a pihenő időben nemzetközi mentési irányelvekből (INSARAG), humán-és állat elsősegélynyújtásból kellett számot adniuk a résztvevőknek.
Külön Öröm számunkra, hogy egy évvel a HUSZÁR Mentőszervezet újraminősítése előtt mentőkutyásaink már nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt tudnak nyújtani, mely igazolja a képzési program sikerességét. Büszkén jelenthetjük ki, hogy világszínvonalú mentőkutyás szakemberek tudnak segítséget nyújtani a baj órájában Magyarországon és felkészült alegységként tudnak majd részt venni a Huszár Mentőszervezet felkészülésében és újraminősítésében és esetleges alkalmazásában.
Az együttessel korábban is együtt dolgozó ismert karmesterek vezényletével, világhírű szólistákkal, kortárs és klasszikus szerzők műveinek megszólaltatásával várja közönségét a pécsi Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) a 2024/2025-ös évadban.
A magyar film napja alkalmából a hazai alkotások mellett híres klasszikusok szinkronfelújított alkotásait is láthatják április 29-től egy héten át a közmédia csatornáin. Az MTVA restaurálás és hangfelújítás terén végzett
Teljes szereposztással, több mint száz színész közreműködésével készül új hangoskönyv-sorozat angolul J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának mind a hét kötetéből - számolt be róla szerdán a Variety.com.
A színpadon, filmvásznon és rendezőként egyaránt sikeres Sztárek Andrea különleges becenévre hallgat: édesanyja nyomán a hozzá közelállók Andrisnak hívják. A színművész a közmédia Névjegyek című műsorában beszélt arról, milyen érzések
Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.