Jump to content

Jung Beáta aranyat szakított

2017. 10. 13. 07:23

A szakvezetés – és nyilván saját – elvárásainak megfelelően érmet, méghozzá aranyat szerzett Jung Beáta az U23-as korosztály súlyemelőinek albániai Európa-bajnokságán. A 23 esztendős sportoló a durresi kontinensviadal csütörtöki versenynapján harcolta ki a legszebben csillogó medált szakításban a 69 kilogrammos kategóriában.

Likerecz Attila utánpótlás-kapitány nem véletlenül kezdte Jung Bea nevével az esélylatolgatást még az elutazás előtt, amikor a lehetséges magyar érmeseket igyekeztünk számba venni. A szakvezető Jungtól feltétlenül dobogós helyezés várt, ő pedig saját álmait is hamar valóra váltotta, amikor az első fogásnemben Európa-bajnokká avanzsált. Ehhez három jó gyakorlatra volt szüksége a magyar emelőnek, aki a 93 és a 96 után a 98 kilót is kiszakította, így a fogásnem legjobbja lett a 11 versenyzőt felvonultató viadalon.

Hogy mennyire éles harcban született meg az elsőség, elég az eredménylistára tekinteni: riválisai közül a fehérorosz Mihalenka, a lökés és az összetett későbbi kontinensbajnoka 97, a harmadik és negyedik helyezett vetélytárs pedig egyformán 96-96 kilót produkált. Vagyis nagy küzdelem volt várható a folytatásban is. A második fogásnemben aztán kiderült, hogy az ellenfelek előrébb tartanak erőben, s lökésben többet tudnak a magyar lánynál.

Bea ráadásul első kísérletét 107 kilón elrontotta, pontosabban a bírók – belenyomás címén – 2-1 arányban elvették tőle a gyakorlatot. Másodikra aztán már nem volt gond, sőt harmadikra a 111 kilogrammal is magabiztosan bánt el. Más kérdés, hogy ezzel együtt csak hatodik lett lökésben, összetettben pedig – három posztszovjet köztársaság képviselője mögött – a negyedik hely jutott neki, jóllehet a 209 kilóval így is élete legjobbját, vagyis eddigi egyéni csúcsát állította be. A bronzéremhez amúgy négy kiló hiányzott.

Jung Beáta utolsó éves U23-asként szépen helytállt Albániában, ahol az övén kívül még az U20-as korosztály Európa-bajnoksága is zajlik.

KOROSZTÁLYOS EURÓPA-BAJNOKSÁG, DURRES (Albánia)
U23-as nők
69 kg. 1: Anasztaszija Mihalenka (Fehéroroszország) 222 kg (97, 125), 2. Anyi Szargszjan (Oroszország) 215 (96, 119), 3. Ecaterina Tretiacova (Moldova) 213 (96, 117), 4. JUNG BEÁTA (Magyarország) 209 (98, 111)

(Forrás: utanpotlassport.hu (Jancsó Kornél))