Jump to content

Koroknyai Virág lett Magyarország Szépe 2017-ben

2017. 06. 19. 10:41

A Miss World Hungary, Magyarország szépe közönségdíjasa Viczián Viktória lett, pedig nem ő vezetett a bő kétórás show alatt, de a végére belehúztak a szavazói. A második udvarhölgy, azaz harmadik helyezett Pető Laura, az első udvarhölgy Viczián Viktória lett, a szépségverseny nyerteseként Koroknyai Virág ünneplehetett, ő utazik decemberben Kínába, a Miss World döntőre.

Június 18-án került a képernyőre a Magyarország Szépe 2017, a Miss World Hungary döntője. Már tavasszal lezajlott szépségverseny castingja, a válogatáson több száz lány vonult fel a zsűri előtt, de a nap végén csak 20-an jutottak tovább.

A felkészítő táborban kialakult a top 16-os mezőny – ennek tagjai a Duna TV élő show-jában versengtek a legszebbnek járó koronáért és a kínai útért, a világdöntőben való részvételért.

20 perccel a show rajtja után Örvendi Cintia állt a harmadik helyen, Márton Fanni volt a második, Kővágó Dóra pedig vezette a szavazást. A lányok előbb fehér pólóban, kék farmersortban vonultak fel, a közeli képeken pedig látszott, egyik-másik mennyire izgul, egyikük alsó ajka is láthatóan remegett - nyilván sokuknak még szoknia kell a rivaldafényt, a kamerákat.

A mezőny elég vegyes volt, a kisfilmek során ez kiderült, volt sminkes, végzett, diplomás közgazdász, szempilla-hosszabbító is, de rendezvényszervezőből több is akadt. A lányok nagyjából fél percben elmondhattak pár magvas - vagy annak szánt - gondolatot, beszéltek arról, mi fontos nekik, mi az ars poeticájuk, és páran családi drámákat is megosztottak: volt, akit elhagyott az apja gyerekként, másnak rákos lett az édesanyja.

Két popzenei generáció jelent meg eztán a színen, a Spoon21 és Csepregi Éva adta elő a Ha szombat este táncol című Neoton-slágert, a lányok pedig fürdőruhában masíroztak fel-alá. Két lány eztán menten kiesett, nehezen leplezték csalódottságukat.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon 8. lett Pápai Joci, most újabb dallal rukkolt elő, előadása után pedig kiderült, hogy Kővágó Dóra tartotta pozícióját, vezetett szűk egy órával a show rajtja után (a nézőknél). A műsor korábbi felvételekkel folytatódott, megnézhették a tévézők a felkészítő táborban történt események esszenciáját: ott sem maradtak női könnyek nélkül, hiszen 20-ból négyen kiesek még abban a szakaszban.

Ritkán nyernek szőke lányok szépségversenyt, általában feketék vagy barnák ünnepelnek a végén. Úgy tűnt, most sem osztottak lapot a világos hajú versenyzőknek, eleve tán négyen voltak csak a húszból, de két szőkét haza is küldtek fél kilenc körül. Közben fellépett Völgyesi Gabi, Kocsis Tibor, előbbi előadása alatt a lányok is megmutatták magukat egy ruhakreációban.

Újabb kisfilmek következtek a közelmúltból, mezőgazdasági munkára abszolút alkalmatlan ruhában kapálásra alkalmatlan városi lányok tettek-vettek a szántóföldön, majd újra Joci jött, az Origo című dallal. A még versenyben lévők magyaros ruhácskában vonultak fel, utána pedig kiderült, hogy Viczián Viktória feljött a második helyre, de az első helyen nem történt változás.

A legszebb mosoly díját is kiosztották, Viczián Viktória lett a befutó ebből a szempontból a nézőknél, de közben daloltak egyet a biztonság kedvéért a Nyári-lányok is, zongorán kísért Nyári-apuka. Újabb kisfilmet nézhetett végig eztán a tévéző arról, milyen megható volt a lányok és családtagjaik találkozása a felkészítő tábor után, de ekkor már két órája ment a műsor, és mindenkit a három dobogós személye érdekelt. Hiába: még a kétségkívül remek hangú Janicsák Veca és Kocsis Tibor is énekelt egyet.

Tatár Csilla érdekes adatokat próbált mondani a top 5 előtt, minthogy 200 négyzetméter LED-fal van, de mivel erre Harsányi Levente csak azzal reagált, hogy „ez egy váó!", inkább nem folytatta.

A közönségdíjas 2017 Viczián Viktória lett, pedig nem ő vezetett a bő kétórás show alatt. A második udvarhölgy, azaz harmadik helyezett Pető Laura, az első udvarhölgy Viczián Viktória lett, a szépségverseny nyerteseként Koroknyai Virág ünnepelhetett, ő utazik decemberben Kínába, a Miss World döntőre.

(Forrás: origo.hu)