Bukor Ádám megnyerte a 800 méteres felszíni úszást a lengyelországi Wroclawban rendezett uszonyosúszó Európa-bajnokságon pénteken, így négy aranyéremmel és százszázalékos teljesítménnyel zárt a kétfős magyar küldöttség.
Megnyerte negyeddöntőjét, majd elődöntőjét is a mauritiusi U17-es strandkézilabda-világbajnokságon a magyar női válogatott, így biztossá vált, hogy részt vehet a 2018-as buenos airesi ifjúsági olimpián.
Magyar kutató nyerte a legrangosabb, negyedmillió fontos (csaknem 90 millió forintos) díjjal járó brit közgazdasági elismerést annak modellezéséért, hogy miként lehetne hatékonyabb díjfizetési rendszerrel javítani a brit közúti közlekedési infrastruktúra
Aranyérmet szerzett a középiskolásokból álló magyar fizikaválogatott a Szingapúrban megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Fizikatornán – tudta meg az Index.
A magyar fotóművészet világviszonylatban elismert helyet vívott ki az elmúlt másfél évszázadban és a kortárs fotó továbbra is kiemelkedően tehetséges alkotókat sorakoztat fel. Az ígéretes magyar fotóművész, Puklus Péter a
Büszke a Cannes Lions fesztiválon dizájn kategóriában elnyert bronz oroszlánjára a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete, amelyet a We are all connected című, természetvédelmi témájú reklámfilmjéért kapott.